Mai írásom igen szomorú apropóból született. A hétvégén ismét a tűz martalékává vált egy raliautó a veszprémi pályákon. Ráadásul ismét egy nagy, "gyári" gép, nem egy otthon építgetett kisebb versenyautó. Hála Istennek ritkán látunk ilyet, de még ez is sok.

  2007-ben Ollé Sándor Suzuki Swift Super1600-as versenyautója égett porrá, a hétvégén pedig a Bútor Róbert által kormányzott Peugeot 207 S2000-es versenyautó semmisült meg.

  Mindamellett, hogy ezekre az autókra megkötik a szükséges biztosításokat, ezek a tűzesetek még így is jelentős utólagos anyagi ráfordítást igényelnek, tekintve, hogy a szombaton leégett autó értéke 60-70 millió forint. Ennél azonban sokkal komolyabb nyomot hagy az ember lelkében.

Képzeljük csak el, hogy ott állunk lángoló versenyautónk mellett, és teljesen tehetetlenek vagyunk. Látjuk, ahogy a tűzoltók szinte centiméterekről próbálják megfékezni a tűzet, de ha egy-egy pillanatra ki is hunynak a lángok, néhány másodperc múlva újra megjelennek a pusztító erő nyelvei, és tovább emésztik azt, amit annyira szeretünk, amiért nem kímélünk sem pénzt, sem időt. Állunk, és tudjuk, hogy egy álom foszlik semmivé. Szenvedünk, mert tudjuk, hogy menthetetlenek vagyunk. Igen, MI. Magunk, és sporteszközünk, amelynek minden rezdüléséből tudjuk, hogy épp mi történik vele.

  Az elkövetkező időszakban minden egyes pillanatban eszünkbe jutnak a keserves emlékek. Megpróbáljuk felidézni, hogy mi történt. Keressük, hogy mi az, ami a tüzet okozta. Vajon hibáztunk? Vagy a történtek rajtunk kívül álló okok miatt következtek be? Tán sosem derül ki...

  A család, a barátok, a támogatók, a csapat ilyenkor nagyon fontos szerepet kapnak. Segíteniük kell megemészteni ami történt. Segíteniük kell, hisz majd újra oda kell állni a nemzeti színű lobogó mögé, újra fel kell venni a kesztyűt, a bukósisakot, és hajtani kell az autót, minta semmi sem történt volna. Zárásként álljon itt egy idézet az Autóversenyzők című, mára legendássá vált filmből:

"Ilyenek ők... Megszállottak. Őszinték, nyíltak, szenvedélyesek. Az egyik bajnoki koszorúért, mások a győzelem esélye nélkül, de újra és újra nekivágnak. Odagördülni a rajthoz, felvenni a bukósisakot, és eljutni egy bennük vibráló dráma önmegvalósító katarzisáig! Talán ezért csinálják!

Autóversenyzők..."